Vulkánként lobbanó szenvedély

Egyetlen perc gyönyöre dallá vált a Sors ígéretén,

Szerelmem, nem ölelhetlek, ám bűvölő sugarad enyém.

Megkísért újra és újra a halk gyönyörök éjjele,

Érted merengek suttogva, az én imádatom vulkán heve.

Átrepülnék érted szárnyakon a legforróbb vulkánon át,

Neked kél a Napkorong, mely a szívemben tükröz csodát.

Álmok dala vagy nekem, mely egyesít száz és száz mesét,

Nekem adta a végtelen a vulkánként lobbanó szenvedélyt.

Egyetlen perc kelti fel a hajnalok forró záporát,

Elsuttogom a végtelenbe, hogy követnélek aranyszárnyon át.

Hogy neked adhassam álmom, mely a Napkorongot kelti fel,

Mely tebenned kél sugárzón, hisz áthatottál vulkán hevével.

Egyetlen perc gyönyörében egyesül a vágy és rejtelem,

A hajnalok függönyén a csillagokat lepergetem.

Te keltetted bennem a dalt, a végtelennek tűnő vallomást,

Átröppennék teérted a legforróbb vulkánon át.